Az MKKE közleménye a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2023. szeptember 28. és október 1. között rendezi meg a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, melynek helyszíne a Millenáris lesz. A Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma.

BNK
MKKE

A négy napos rendezvénysorozat 140 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel várja látogatóit a Millenáris Parkban, a B (Nagycsarnok) és D épületben (Üvegcsarnok), az Európa Ponton és a Nemzeti Táncszínházban. A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek és az olvasás népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat a Millenáris D épületében.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit. Az idei fesztivál díszvendége a népszerű amerikai sci-fi író – John Scalzi, aki Budapest Főpolgármesterétől átveszi a Budapest Nagydíjat is.

Díszvendég országként idén Hollandia mutatkozik be. Az utóbbi évekre jellemző, hogy közép-európai viszonylatban is kiemelkedően magas számban jelentek meg holland könyvek magyar fordításban, ezt tükrözi a holland pavilon szlogenje is: “könyvek tengerén”. A Könyvfesztivál látogatói tucatnyi neves holland íróval, költővel, illusztrátorral találkozhatnak – köztük lesz Arnon Grunberg, író és újságíró, A betegség nélküli ember szerzője, Abram de Swaan, esszéíró, szociológus, Martin Michael Driessen író, színházi és opera rendező és Annamarie Bon, népszerű ifjúsági szerző. A díszvendég standon egymást követik majd a kerekasztal- és tematikus beszélgetések, felolvasások.

A Könyvfesztivált az idén 60. születésnapját ünneplő Boldizsár Ildikó József Attila-díjas író, meseterapeuta, néprajzkutató nyitja meg. A holland díszvendégség részéről Désirée Bonis, a Holland Királyság budapesti nagykövete és Arnon Grunberg fog beszédet mondani. A megnyitó esemény helyszíne a Nemzeti Táncszínház lesz.

2023-ban folytatódik a PesText és a Könyvfesztivál együttműködése: a PesText őszi Irodalmi és Kulturális Fesztiváljára érkező írókkal a Könyvfesztiválra látogatók is találkozhatnak. Személyes okokból az elismert olasz alkotó, Alessandro Baricco idén sajnos mégsem tarthat velünk. A PesText szervezésében résztvevő szerzők között található azonban - többek között - Janne Teller, a világhírű Semmi című regény írója; Bergsveinn Birgisson, az egyik legnépszerűbb kortárs izlandi szerző; Gwenda Bond, az első Stranger Things-regény, a Gyanakvó elmék alkotója, valamint a Goncourt-díjas Mathias Énard. Budapestre érkezik és a Könyvfesztiválra is kilátogat két fiatal tehetséges író: a sci-fi műfajában alkotó Nicholas Binge az Egyesült Királyságból, valamint a finn Marisha Rasi-Koskinen, A Nap sötét oldala szerzője.

A Könyvfesztivál keretében szeptember 29-én pénteken kerül sor az Európai Írótalálkozóra az Európa Pontban. Az egész napos eseményen kerekasztal-beszélgetésekkel várjuk az európai irodalom iránt érdeklődőket, akik angol-magyar szinkrontolmácsolással követhetik a különböző tematikájú eseményeket. Az Írótalálkozó programjában szerepel – többek között – a holland írók kerekasztala (résztvevők:Arnon Grunberg, Roxane Van Iperen, Jamal Ouarachi, Manon Uphoff), és Európai Irodalmi-díjas írók beszélgetése (résztvevők: Federico Pedreira, Piia Leino, Peter Karoshi, Anja Mugerli, Richard Pupala).

A Nemzetközi Könyvfesztiválon minden évben az oktatást és a nevelést legjobban segítő könyvért és CD-ért adják át a Budai-díjat. A díjat 1994-ben alapították, az adományozó a II. kerületi Önkormányzat, a zsűri pedig idén a Móricz Zsigmond Gimnázium tanáraiból áll. A díjátadó ünnepségre hagyományosan a Könyvfesztivál utolsó napján kerül sor.

A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, kerekasztal-beszélgetések, kiállítások várják az érdeklődőket a rendezvény négy napja alatt. A kiállításon minden program ingyenesen látogatható.

Szeretettel várunk minden irodalom- és könyvbarátot.

Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése